Coffee Life Viktoria

Mi van akkor, ha mindig mindenen csak gondolodsz?!

2018. március 29. - Coffee Life Viktoria

Ha őszinte akarok lenni, azt írom a címbe, hogy mit tegyek, ha folyton minden csak agyalok, kattogok és a sűrűsödő események csak még tovább pörgetik az agyamat.


(Remélhetőleg) Utolsó egyetemi félévemet hasítom, félreértés ne essék szeretek tanulni, de így nem mondjuk ki hány évesen már meg van a konkrét véleményem, tapasztalatom és olykor tudásom is bizonyos területekhez így inkább az önfejlesztés mezejére lépnék és ezzel egy időben a munkaerőpiacra, a valódira nem a diákra. 

Azonban az új kezdet közeledtével annyi minden történik velem és a környezetemben élőkkel, hogy a sok impulzus mellett nehezen tudom lekötni azt a számtalan szárnyaló gondolatot, ami repked a fejemben. Ebből az következik, hogy iszonyatosan nehezen összpontosítok olyan dolgokra, melyeknek kiemelt szerepet kellene betöltenie a napjaimban. Például Szakdolgozat!!!! Közel egy hónap múlva készen kell lennie és még sehogy sem állok, mert bár már tavaly ősz óta meg van a témám, azon belül egy héttel ezelőttig nem tudtam összpontosítani a gondolataimat.

És egy hónap, egy igényes munkára kihívásnak nevezhető, ha esetleg mellette még szeretnék felsőfokú nyelvvizsgára felkészülni, államvizsga tételeket szépen lassan kidolgozni, "nyári" formába lendülni, némi pénzt kereseni, blogot írni és Instagram tartalmakat gyártani. És arról még nem is beszltem, hogy a jövőtervezés a mániámmá vált így az, hogy Carpe Diem! (Élj a mának!) teljesen kezd megszűnni az életemben. 

carpe_diem_1.png

Rengeteg mindennel próbálkoztam, hogy egy kissé összekapjam magam: rendrakás (ami után a rend kb. 2 napig tart), naptár írás (vett naptár, online naptár, Bullet Journal szerű füzetecske), reggeli negyed órás jóga, böjt.

Azt kell mondjam hozzászokni valamihez, ami ellenkezik az alap üzemmódoddal nagyon nehéz. 

20180328_122630.jpg

Ezért írom most ezt a posztot, ezelől nem lesz menekvés itt lesz feketén-fehéren, hogy:

- mindennap angolozok egy órát, ha nem is feladatot, de angol nyelven max angol felirattal egy sorozat részt megnézek - hisz ez is jó tanulási eszköz.

- oda figyelek az étkezésre, legalább napi 5x eszek, zöldséget, gyümölcsöt és fehérjét (a húsmentssséget úgy csökkentem, hogy csak olyan húsárut fogyasztok, melyet tudom, hogy megbízható kereskedőtől van - nagymama tartás :D. ) igyekszem nem elcsábulni az édességek iránt, de minimum én készítem el őket. Napi 2-2,5 liter folyadékot fogyasztók, nagyrészt vizet. 

- a következő 2 hónapban az egyetem mindenek előtt!! A jövőm függ tőle, már ha így is csak azon agyalok, akkor tegyek is érte komolyan. Mindennap fogalalkozok a szakdogámmal kivétel a heti egy nap amikor, semmi más csak a magam boldogsága.

- Mindennapi sport! Ha jóga esik jól, akkor jógázok, de emelett veszek havi vagy 10 alakalmas kondibérletet, mert az egészségemre nem lehet az kifogás, hogy drága, futni meg nem szeretek (nem mintha a futás nem kerülne pénzbe, egy jó cipő, megfelelő ruházat, de a lényeget értitek), ha nyáron tengerparton büszkén szeretnék bikiniben pózolni a vizualizáció lehet, hogy egy kicsit kevés lesz hozzá és tenni is kell érte valami.

tone_it_up.jpg

- Mindenhéten lesz egy nap, amit arra szánok, hogy feltöltődök így, amint az időjárás engedi lemegyek a ház melletti padra és leülök a fák alá vagy kimegyek a Margitszigetre leheveredek a fűben és tanulok, igen, tanulok hisz ez is feltölt energiával, mert a tudás energia (Anita, köszi a tippet :D )

green.jpg

Újra meg kell tanulnom a mában élni, erre az évre ez az én kihívásom...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://coffeelifeviktoria.blog.hu/api/trackback/id/tr713776220

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.